Egy tojásos, baconos McReggeli és egy forró csokoládé közé ékelődök be kávémmal a nyugati téri gyorsétteremben, hogy Vadas Zsófia Tamarával és Vass Imrével beszélgessek "Egyet nekem, egyet neked" című bemutatójuk kapcsán. Aztán, ahogy az lenni szokott, elkalandoztunk és többek között szó esik arról, hogy ....
SV: Hogyan találtatok rá a kortárs táncra?
VZST: Eredetileg néptáncoltam. Nagyon szerettem mozogni viszont az ezzel járó lét forma nem volt az enyém.A mozgásnyelvet is egy idő után kötöttnek éreztem. Engem a koreografálás érdekelt és az hogy a mozdulatokat is én találjam ki. Aztán elmentem a Budapest Tánciskolába a gimnázium után felvételizni és ott tudtam, hogy megtaláltam a helyem.
De az, hogy belőlem táncos lesz, nemcsak a szüleimnek, nekem is később esett le. Sokszor csak ültem a földön reggel, bemelegítéskor és azon gondolkodtam, hogy mit csinálok itt? Hiába van egy álmod, az nem biztos, hogy találkozik a valósággal - nekem ez az iskolai évek alatt vált valósággá.
VI: Székesfehérváron tanultam, villamosmérnökként, ahonnan egy fél év után kirúgtak. Igazából húszévesen döntöttem el, hogy valami olyasmit akarok csinálni, aminek a színpadhoz van köze és már színitanodákat, meg ilyesmiket nézegettem, mikor megláttam a fent említett tánciskola hirdetését a Székesfehérvár Estben. A felvételit megelőző héten mondtam anyámnak, hogy akkor "Imike elmegy tánciskolába" - feljöttem Pestre, és eldöntöttem, hogy ezt komolyan fogom csinálni - előkészítő kurzusra járok, diákmunkát vállalok, hogy kijöjjek anyagilag- aztán úgy alakult, hogy a családom is tudott támogatni.
SV: Új darabotok középpontjában a testvér-viszony áll. A ti testvéreitek hogy fogadják, hogy tánccal foglalkoztok, táncosként éltek?
VZST: Egy történet jut eszembe, gyerekkoromból, amikor körülbelül nyolc éves lehettem. Anyukámmal és a nővéremmel beszélgetünk és nagy komolyan felvázoltam nekik, hogy mi lesz, ha felnőtt leszek. A balettről ugyan lekéstem, de ugye, van olyan lehetőség, hogy néptánc, később meg elmegyek majd modern tánc szakra, stb. Arra emlékszem, hogy a tesóm nagyon pesszimistán reagált, hogy mit tervezek én előre, mi lesz, ha eltöröm a lábam.
Egyébként érdekes, hogy a nővérem sokáig zenélt, zeneművészeti szakközépiskolába és konziba járt, így az elején én jártam az ő koncertjeire. Mára ez megfordult, az ő élete elkanyarodott a zenétől, viszont most ő jön az én előadásaimra és elmondása szerint szereti is.
VI: "A mi lesz, ha eltöröd a lábad", meg a meddig lehet ezt csinálni" típusú kérdések nálunk is előjöttek. De a bátyámmal soha nem volt nagy lelkizés, hogy akkor most innentől fogva táncolok és hogy mi ez - a suliban első év végén eljöttek a Trafóba az előadásra, látták, hogy ez egy kreatív cucc - ennyi.
SV: "Mindketten átlátunk, elvagyunk mint a befőtt" - írjátok a darab bemutató szövegében - ezek azért elég kemény állítások, nem?
VI: Nekem az "elvagyunk..." dolgokkal való együttmozgást jelenti - természetes bizalmat az engem körülvevő hatások iránt, amikor elég, ha én jól érzem magam. Szintézise az aktívnak és passzívnak.
VZST: Ellenni számomra annyi, mint együtt mozogni a dolgokkal, hol beleengedem magam, hol kijövök. Abszolút pozitív jelző.
SV: " A testvérséggel foglalkozunk. Mindketten másodikok és egyben a legkisebbek vagyunk." Mennyire determinál ez a "második testvér" lét?
VI: Persze, mi most erre a testvéri mintára figyeltünk, de jómagam a "testvérséget", mint költészetet fogom fel - annyi minden mástól is függ, hogy mi lesz belőled! Hogy kikkel találkozol/vagy épp: nem találkozol....Én például a tánciskola előtt nem találkoztam olyasvalakivel, aki életvitel-szerűen művész volt. Nem mintha hamarabb kellett volna ezeknek a találkozásoknak megtörténnie, de biztos, hogy ez is hatással volt rám.
VZST: Az biztos, hogy mint minden másod-és sokadszülött, részesülünk annak az áldásos hatásából, hogy nincs a szülőkben annyi görcs, hogy mi mindenre kell odafigyelni.
SV:Hogyan zajlik a próbafolyamat?
VZST: Jelen esetben a munka nagy része mentális síkon is folyt - mozogtunk persze, de igazából teljesen más dolgokat kerestünk. A táncos nemcsak egy test - egy része a test, de másik része egy mentális alkotó előadóé - gondolkodó test.
VI: Mi most nem arra tettük fel magunkat, hogy egy táncnyelvet alakítsunk ki - magunkat képezzük arra, hogy meg tudjuk azt csinálni az előadáson, amit a próbán. Nem az a kérdés, hogy amit csinálunk, hogy néz ki, hogy béna, hogy profi, hogy jó-e, hanem az, hogy belekerüljünk egy fantáziavilágba, ahol létjogosultsága van bármilyen mozgásnak - ez készültség kérdése.
SV: A legtöbbször - mint ebben az esetben is - alkotótársként, koprodukciókban dolgoztok.
VI: Mi már 2010 előtt is ezt csináltuk, mielőtt összeomlott volna a finanszírozási rendszer - ez alkati kérdés is, de a külföldi tapasztalatainkból és a projekteket támogató nemzetközi pályázati rendszerből is ez következett. Úgy látszik, ennek a kornak ez a sajátossága - csak mi már az előtt így dolgoztunk, hogy egzisztenciálisan rá lettünk volna szorítva.
VZST: Nekem ez a tánciskolából jött, ahol mindig mindent együtt csináltunk. Ha volt egy projekt, annak volt gazdája, de nem volt meg a koreográfus-táncos különbség. Szerintem az hatalmas dolog hogy nem volt és a mai napig nincs rivalizálás köztünk- inkább figyeljük egymás munkáját.
Címlapfotó: Hevér Zsófia
